4. fejezet

Történt sajnos egy kis baleset. Hirtelen felnyögtem. Márió a derekamat ölelve elhúzta a fejét és így szólt:
-Jajj ne haragudj, hogy így letámadtalak!
Ne butáskodj, ezzel semmi baj, csak az órád beleakadt a hajamba és húzza.
-Úristen bocsánat! Várj egy percet, kiszedem azonnal csak ne mozdulj, mert nem szeretném megint meghúzni! - pár másodperc múlva - Azt hiszem sikerült. Kár lett volna levágni azt a gyönyörű hajad. De azt hiszem most leveszem inkább az órám - mosolygott.
-Köszönöm és tényleg semmi gond. Sajnos ez az átka a hosszú hajnak. Nem elég, hogy nagyon lassan szárad, de még bele is akad mindenbe. Ezért nem kell levenned az órád.
-Hát igazából nem csak ezért veszem le, hanem, mert mikor veled vagyok nem érdekel az idő.
-Te jó ég! Olyan édes vagy! - és adtam neki az arcára egy puszit. Mikor elemeltem a fejem nyílt a konyhaajtó és megjelent Vanda és Andris. Összenéztünk Márióval.
-Nem táncolunk? - kérdeztem és kacsintottam egyet.
-Ez remek ötlet, gyere menjünk! - mosolygott Márió. Mikor beértünk a szobába pont az egyik kedvenc számom ment. Átkaroltuk egymást Márióval és jobbra-balra lépkedtünk a lassú ritmusra.
-Úgy tűnik, hogy nem csak a számomra volt kedvező ez a nap.
-Ezt hogy érted? - kérdeztem.
-Hát, hogy nem csak mi találtunk egymásra. Vagy tévedek?
-Dehogy, nagyon jól látod. Bár eddig kicsit érdekesen éreztem magam, hogy én boldogabb vagyok, mint a barátnőm a saját szülinapján, de kifejezetten örülök, hogy kettesbe vannak!
-Szóval akkor nem csak én vonzódom hozzád?
-Hát ennek van egy hosszú és érdekes története - mondtam mosolyogva és a vállára hajtottam a fejemet.
-Elárulod nekem? - és közelebb szorított magához. A testem teljesen hozzásimult az övéhez és valami elmondhatatlan érzés volt. A kezemet végigcsúsztattam izmos mellkasán, amin picit feszült az inge. Éreztem minden szívdobbanását és lélegzetvételét. Becsuktam a szemem és megpróbáltam minél részletesebben elmesélni az érzéseimet.
-Hát az egész kb. másfél éve kezdődött. Volt egy barátom, aki 5 évvel idősebb volt tőlem és Ricsinek hívták. Majdnem 2 évig jártunk és nagyon szerettem, csak ő ezt nem így érezte és megcsalt az egyik régi barátnőmmel. Mikor megtudtam teljesen összetörtem. Hónapokig depressziós voltam és nagyon belebetegedtem az elvesztésébe. Utána a munkámnak szenteltem minden időmet, így hamarabb sikerült visszanyernem önmagam és túltettem magam teljesen a történteken. Aztán pár napja furcsa érzésem volt. Olyan, mintha tudtam volna, hogy boldog leszek. Tegnap éjjel pedig egy furcsa, teljesen életszerű álmom volt, amiben te is benne voltál. Nagyon jó volt és jártunk, csak aztán felébredtem és mikor ma délután beléptél az ajtón a szívem úgy kalapált, hogy szinte kiugrott és ez azóta is így van! Amit én irántad érzek, még így ismeretlenül is megmagyarázhatatlan! Bár nagyon kellemes és jó érzés, de azért félek.
-Mitől?
-Hát a csalódástól! A szívem nem tudna elviselni még egyet.
-Én soha nem tennék ilyet veled - és a fejemre hajtotta a fejét - soha nem okoznék neked fájdalmat!     
Az érzéseim kuszán kavarogtak a fejemben. Nagyon boldog voltam, de mégis nagyon féltem, hogy ez sem jön össze. Szabályosan rettegtem az érzéstől és a tudattól, hogy fülig szerelmes leszek, de ő nem viszonozza az érzéseimet. Az idő nagyon elszállt, már éjfél is elmúlt és Vandáék még mindig a konyhába voltak.
-Andrisék még mindig a konyhába vannak? - emeltem fel a fejem Márió válláról.
-Én se láttam őket azóta - mosolygott - pedig már úgy rágyújtanék!
-Én is! De van egy ötletem!
-Micsoda?
-Menjünk ki az erkélyre, ne zavarjuk meg Vandáékat!
-Rendben van! Legalább mi is kettesbe lehetünk! Igaz? - mosolygott sármosan.
-Hát persze! De most én kínállak meg!
-Azt nem hagyhatom! Talán majd máskor!
-Na jó! - előrementem és beálltam az erkély sarkába. Kellemes szellő futott végig rajtam és kirázott a jideg. Kicsit bele is remegtem és szerintem ezt Márió is látta, mert hátulról átkarolt. Teljesen felmelegített és én vissza akartam ölelni, ezért megfordultam. Fantasztikus érzés volt a karjaiban lenni.